A szaküzletek díszhal kínálata – legalábbis kezdők számára – közel átláthatatlan. Halak minden méretben, formában és nagyságban népesítik be a kereskedések akváriumait. Sok szép hal még a kezdő akvarista számára is könnyen gondozható, mások viszont csak specialistáknak valók.
Mint a való életben, úgy a víz alatti világban is minden hal egyéni tulajdonságokkal és igényekkel rendelkezik, amelyekkel nem minden lakótárs békül meg. Ezért fontos megismerni az egyes fajták nyugalom igényét, területtartási, alvási és étkezési szokásait, illetve olyan fajtákat tartani, melyek egymással kijönnek.
A legtöbb díszhal a természetben rajokban él, ezért fontos, hogy az akváriumban is fajtánként 6-8 darabot tartsunk. Így az akvárium is jobban néz ki.
Lenyűgözi a kezdő és a haladó akvaristákat is. Mindig aktív és nagyon békés. A színes és élénk halak többnyire az akvárium felső harmadában tartózkodnak.
Többnyire a vízréteg középső részében tartózkodnak. Kifejezetten raj-jellegű magatartást mutatnak, mely annál jobban látszik, minél több azonos fajtájú halat tart együtt.
Robosztusak és színpompásak. Élénk viselkedésük miatt az akvárium sohasem válik unalmassá. A halak kifejlett méretét tudakolja meg a szakkereskedésben. Néhány márnafaj (pl. a cápamárna) túlságosan nagy a társas akváriumokba.
Sok és érdekes magatartási formát mutatnak,mégis csak részben alkalmasak kezdők számára. A legtöbb nagyobb fajta kifejezetten agresszív, és/vagy nagyon igényes. Kezdők által is könnyen tarthatók a vitorlás halak vagy törpesügérek.
Táplálékukat egész nap az alsó vízrétegekben keresik. Rajokban élő halak, amelyeket semmiképp nem szabad egyenként tartani. Kérjük, hogy legalább négy egyedet tartson egy fajból az akváriumban. Néhány elterjedt kijelentéssel ellentétben a páncélos harcsák nem “szemétevők”, hanem a többi akváriumi halhoz hasonlóan magas tápértékű, kiegyensúlyozott táplálékra van szükségük!
Növényekkel gazdagon ellátott akváriumban érzik jól magukat. Különlegességük,hogy a levegő belégzése egy speciális szerven keresztül, az úgynevezett labirintszerven (innen kapták a halak a nevüket) keresztül is történik. Az tehát teljesen normális, ha a labirint halak rendszeresen a vízfelszínen lélegeznek.
Mindig előnyös olyan halakat kombinálni, amelyek a különböző vízrétegekben élnek, így például a guppikat, gurámikat, neonhalakat és páncélos harcsákat vagy plattikat, márnákat, törpesügéreket és páncélos harcsákat. Ehhez mindkét esetben telepítsen néhány algaevő halat. A kék antennásharcsák (Ancistrus cf. dolichopterus) vagy a törpe szívóharcsa (Otocinclus cf. affinis) kis vagy közepes méretű példányai különösen ajánlottak. Ezek a halak állandóan lekaparják az algákat az akvárium faláról, a kövekről és a növények leveleiről. Az elevenszülő fogaspontyok (guppik, plattik, fekete mollik, kard úszójú halak, stb.) is esznek algákat.
3. oldal / 14
29 vendég